Eltűnt Tarr Zoltán változást pénzelő egyesülete. Május óta titkolják a nyilvánosság elől, kitől jött, hová ment és legfőképen mennyi, a „rencerváltásra”

Megvolt a nagy választási siker, azóta elérhetetlenné vált Tarr Zoltán kulturális miniszter, TISZA alapító „Legyél a Változás! Egyesület”-ének honlapja is. Ahogyan nem adták közre 2025-ös pénzügyi beszámolójukat sem, pedig május 31-e volt a határidő… Ez volt az az egyesült, amit Tarr Zoltán ingyenesen adott át a TISZA pártnak, és ami a párt egyik előszervezetének tekinthető.
A Tűzfalcsoport hívta fel a figyelmet arra, hogy elérhetetlen Tarr Zoltán rendszerváltó egyesületének honlapja, ahogyan 2025-ös pénzügyi beszámolója is. Csak, hogy értsük, mennyire gyanús szervezetről van szó, elég megnézni az utolsó elérhető pénzügyi beszámolót. Eszerint
- 2023-ban még mindössze 90 ezer forint támogatás érkezett a szervezethez
- 2024-ben már 108 millióval gazdálkodott
- 2025 ???
Ment oda pénz, az biztos
A Tűzfalcsoport szerint azért is lenne fontos a gazdálkodási adatok nyilvánosságra hozatala, mert a Tisza Párt mellett a Tarr Zoltán által alapított egyesületnek is lehetett pénzügyi támogatásokat küldeni a kampány során. Sőt, egyes EP-képviselői fizetések is ide csatornázódhattak át.
Külön érdekes körülmény, hogy hogy a szervezet
képviselőjeként Melléthei-Barna Mártont, Magyar Péter sógorát tüntették fel,
akinek megbízatása a nyilvántartás szerint 2026. október 11-én szűnt meg.
Kapcsolódó cikkek
-
Ez történik, ha a gyűlölet irányít és kapkodva próbálod eltiporni a veled egyet nem értőket
-
Annyira “jól” sikerült a tiszás ügynöklista, hogy már jogi segélyt nyújtanak azoknak, akiket hamis színben tüntettek fel
-
A Fidesz a tiszás Tarr Zoltán lemondását követeli
-
Elvtársak! Mi lesz a tartótisztekkel? Megint átvert benneteket Magyar Péter




