Ennyire senki nem lehet hülye

De igen. Talán a Rendőrakadémia második részében van az a jelenet, amikor az egyik főhülye megkérdezi a sameszát, teljesen komolyan, mert a címben olvasható felvetés alapján gyanús lesz neki a dolog, hogy tényleg ennyire hülye-e (vagy valami ilyesmit), mint az a viselkedéséből adódik. A segédhülye erre teljesen nyílt arckifejezéssel, az őszinteség minden jelével a szemeiben a főnöke arcába néz és valami olyasmit mond tartalmilag, hogy nem, ő nem játssza meg magát, ő tényleg ennyire hülye. 

De az élet nem film, ezek minden arcjáték és poén nélkül ennyire hülyék. Persze azért annyira nem hülyék, hiszen a Feledy Botond kirúgásával milyen ügyesen kitakarták az Ókovács Szilveszter kirúgását, amivel ügyesen kitakartak valamit, amit már el is felejtettem. De a “kitakarássor” lénye végül is mindig az, hogy a lopást kitakarják valahogy. De erről kiválóan lehet informálódni a közbeszerzési hírekből például.  

Az a hatalommennyiség, amelyet egy “nagyonvezető” politikus hatékonyan használhat igen korlátos. Vezetői tréningeken régebben (nem tudom most mi a varázsszó) a delegálás kifejezéssel írták ezt le, vagyis arra utaltak, hogy a “nagyvezetőnek” ki (le) kell osztania a feladatokat, ki kell találnia azt, hogy ki ellenőrzi a feladatok végrehajtását és neki a stratégiaalkotással és csak a saját döntési szintjén megoldható problémákkal kell foglalkoznia amellett, hogy teljesen tájékozott marad (illetve annyira amennyire ez lehetséges). És persze nagyon kell figyelni, hogy az ellenőrzés megfelelő-e és mit is tár fel. A megfigyelők megfigyelőjének megfigyelése ugyebár. 

Szomorú és aktuális tapasztalatunk ugyebár, hogy az elmúlt 16 évben viszonylag megfelelően működött a “delegálás” (a kormányzatok nagy része már itt is elhasal), viszont a belpolitikában egyre sűrűsödtek annak a jelei, hogy a megfigyelők megfigyelőinek megfigyelése elsikkad (a belpolitika egyes területein), majd a megfigyelők megfigyelése válik formálissá, majd az a benyomása támadt az embernek 2022 után, hogy az egész projektet néhány olyan ember kezébe került, akik később átálltak a Tiszához. 

Szerencsére ilyen bonyolult dolgokkal a Tisza-kormány és Magyar Péter esetében nem kell foglalkoznunk. A miniszterelnök hatalmi élményként tekint a kormányzásra és az összes élményt magának akarja. Tehát nem osztja meg a hatalmat, hiába van úgy, hogy az egész államszervezetet pont a hatalom kormányzáshoz szükséges megosztásához találták fel. Emlékeztetnék mindenkit az általam már több helyen tárgyalt szomorú tényre, hogy MP és a miniszterei még mindig nem fedezték fel az elődiek munkájának háromnegyedét. Azokról a feladatokról nem is tudnak, vagy nem tudják, hogy döntés nélkül mik nem történnek, vagy ellenkezőleg, miféle balesetek történhetnek. 

Látszik, hogy a “kormányzati döntések” nagy része nem döntés, hanem történés, amely a döntés körüli aktuális erőviszonyok függvénye. Ez persze sokszor volt így a Fidesz idején is, de azért ott végül általában valaki elolvasta a szöveget, valaki olyan, aki értette is, hogy miről van szó. A kirúgások például a kormányzati döntések hangos, de általában lényegtelen részei, a fontos dolgok a felvételnél történhetnének, ha lenne ilyen szándék. A tegnapi két kirúgás tipikusan tartozik az öncélúság kategóriájába. Fogalmam sincs arról, hogy lehet-e jobban vezetni az Operát, mint ahogy azt az Ókovács tette, de az biztos, hogy rosszabbul lehet. De ha már nekiálltak, akkor korrektül is csinálhatták volna, az tényleg nem kerül semmibe. De kellett valakinek átláthatóan és transzparensen a “pozi”, az eredendő bunkóságukon meg nem tudtak felülemelkedni. Csak szólok, hogy a Fidesznek is attól ment el a szerethetősége, hogy azok a hatodrangú neresek, akik most Tiszások, ilyen taplók voltak az emberekkel akkor is, mint most. 

Feledy Botond kicsinálását sem kell túlgondolni, talán összerúgta a port egy erős emberrel (Rácz Andrással haha), vagy az intézet valami konkrét ügyben benézett valamit. Esetleg kellett a helye valakinek. Úgy általában az utódok személye mindent meg fog magyarázni. 

Feledy története azért érdekes, mert ezek az “időben átállók” sem tudják láthatóan, hogy mibe is keveredtek. Csak a miniszterek helyzet “biztos”, különösen azoké, akik már menekülnének. Lejjebb azonban a statáriális eljárásoké a jövő. Magyar Péter posztja szerint Feledynek felajánlották a lemondás lehetőségét, de ő bevállalta a kirúgást. Ezt persze csak akkor hisszük el, hogyha majd Feledy is megerősíti. Teljesen nyilvánvaló, hogy a hivatkozott szerződés nem elég egy ilyen botrány bevállalásához, más lehet a háttérben. Ráadásul ez nem a miniszterelnök magyarázkodási szintje, de ugye ezen nem lepődünk meg. 

MP-nek tehát tegnap megvolt a “kirúgok valakit” élménye, vagyis a kormányzás egy fontos célja teljesült. Szerintem aki az eddigiek után hajlandó vállalni a kormányzati pozíciók viselésével kapcsolatos kockázatot, na az a hülye.