Miközben a közpénzek felelősségteljes felhasználásáról beszélt, húszmillió forint adófizetői pénzt eltapsolt Baka András New Yorkban

central-1093088639-e1786193857496-1024x575.jpg

A hagyományoknak megfelelően az idén is New Yorkban rendezték meg az ENSZ Közgyűlését, az úgy nevezett nagy hetet, amelyen Magyarország több szinten is képviseltette magát. Orbán Anita külügyminiszter mellett Baka András köztársasági elnök is Amerikába repült, hogy felszólaljon a találkozón. Az államfő beszédében geopolitikai és politikai aktualitások mellett a közpénzek felelős felhasználására is kitért. Most már az is látszik, mennyi közpénzbe kerülhetett Magyarország köztársasági elnökének útja, és milyen körülmények között töltött el néhány napot.


Magyarország köztársasági elnöke és delegációja szeptember 22. és 27. között ötnapos munkalátogatáson járt New Yorkban, ahol részt vett az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán. Baka András mások mellett a szervezet főtitkárával, az észt és a finn államfővel, valamint a kuvaiti koronaherceggel is tárgyalásokat folytatott, továbbá beszédet is mondott a plénum előtt, amelyben egyebek között hangsúlyozta, hogy a közpénzek felhasználásának a közjót kell szolgálnia.


A Világgazdaság az út kapcsán közérdekű adatigénylést kezdeményezett annak érdekében, hogy kiderüljön, mennyibe kerülhetett a köztársasági elnök kiutazása és milyen körülmények között tölthetett el néhány napot New Yorkban az ENSZ Közgyűlésén.


A köztársasági elnök hivatala először is közölte, hogy Baka András és delegációja Bécsből repült New Yorkba, Budapestről pedig közúton jutottak el az osztrák fővárosba. Az adatigénylésből  kiderült, hogy a küldöttség összesen 12 főből állt:  az államfőt dr. Timár István Szilveszter mellett a Sándor-palota öt szakmai munkatársa, valamint egy ötfős biztonsági stáb kísérte.


  • Baka András és két delegációtag business osztályon
  • a többiek turistaosztályon utaztak az Austrian Airlines egyik gépének fedélzetén.


Arra a kérdésre, hogy ez mennyi közpénzbe került, a Sándor-palota nem adott egzakt választ. A közérdekű adatigénylés erre vonatkozó részére úgy reagáltak, hogy a költségek elszámolása több hónapot is igénybe vehet. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg csupán a rendelkezésre álló információkból lehet következtetni a kiadások mértékére, amelyek még nem tartalmazzák az olyan járulékos költéseket, mint például az étkezés és a közúti közlekedés.


Azt elárulták, hogy a köztársasági elnök és kísérete a delegációk számára meghatározott zónán belül egy, a magyar New York-i Főkonzulátusához közel eső luxushotelben töltött négy éjszakát Manhattanben. A patinás InterContinental New York Barclay közkedvelt magas rangú diplomaták és tehetős üzletemberek körében, ahol a küldöttség összesen tíz szobát bérelt, amelyek közül az egyik kétszobás lakosztály volt. A szálloda The Barclay néven nyitotta meg kapuit az utazók előtt 1926-ban, a Park Avenue közelében. A New York üzleti és diplomáciai központjában található komplexum a Grand Central pályaudvar fejlesztésének részeként épült, és már a kezdetektől a tehetős vendégeket célozta meg szolgáltatásaival.


Az épület 2016-ban egy 180 millió dollár értékű felújításon esett át, amelynek során az 1920-as évek eleganciáját modern megoldásokkal ötvözték. A 704 szobával, köztük 32 lakosztállyal rendelkező hotel berendezése klasszikus amerikai stílusú, tereire jellemzőek a márványburkolatok és a gondosan válogatott műalkotások. Az elegáns éttermek és bárok mellett limuzinszolgáltatás is igénybe vehető.


f7a0c93dbe7b4456aff8b13586d5e22e.jpg
Az InterContinental New York Barclay egyik szobája / Fotó: Facebook / InterContinental New York Barclay


A számlák könyvelése miatt ugyancsak nem adták ki, mennyibe került a szállás díja, de a lap a Sándor-palota közlésében megjelölt szobák típusának alapárát az érintett hoteltől megtudta. A lakosztály egy éjszakára 4056 dollárba, míg az alacsonyabb kategóriájú szobák 523 és 632 dollárba kerülnek. Ez természetesen az adott időszaktól függően változhat, az InterContinental pedig megerősítette, hogy az ENSZ-közgyűlés idején igen magas kihasználtság mellett üzemeltek. A szálláshely által megadott árakkal és a járulékos költségekkel számolva


Az adatokból az is kiszámolható, hogy amennyiben a magasabb kategóriájú szobák helyett a küldöttség minden tagját klasszikus szobában szállásolták volna el, akkor ezen költség nagyjából 40 százalékkal alacsonyabb lehetne. A két fő tételt, tehát a kiutazás és a szállás becsült teljes összege így megközelítőleg 20 millió forintot tehetett ki, ennyibe kerülhetett a magyar adófizetőknek Baka András útja az ENSZ Közgyűlésére.


Mivel Baka András az ENSZ-közgyűlésen elmondott beszédében a közpénzek felelősségteljes felhasználásáról beszélt, felmerül a kérdés, hogyan lehetett volna mérsékelni útjának költségeit. A nemzetközi gyakorlat arra enged következtetni, hogy kedvezőbb árú szobák választása mellett akár a delegáció mérete is kisebb lehetett volna.


A gazdasági lap szerint érdemes azt is megjegyezni, hogy Baka Andráson kívül Orbán Anita is képviselte hazánkat a találkozón – ennek a költségét szintén közpénzből fedezték –, ezért az államfő részvétele nem volt kötelező. Természetesen nem példa nélküli, hogy Magyarországot több szinten reprezentálják magasrangú tisztviselők az ENSZ Közgyűlésén, azonban az utóbbi években számos alkalommal ennek az ellenkezője volt megfigyelhető.


Együttes részvételre 2018 óta csupán 2019-ben, 2022-ben, 2023-ban, valamint 2026-ban került sor, miközben Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter csak 2020-ban, a koronavírusjárvány idején maradt távol, amikor Áder János korábbi államfő videóüzenetben szólalt fel.


A New York-i út pénzügyi hátterének feltárása szért is aktuális, mivel Magyar Péter a Tisza-kormány megalakulása óta számos alkalommal beszélt arról, hogy egy rossz állapotú költségvetést örököltek meg. A 2027-es büdzsé tervezetének bemutatásakor erre hivatkozva közölte, hogy számos kampányígéret nem valósul meg a következő évben. Olyan intézkedéseket is bejelentettek, mint a vagyonadó bevezetése, valamint a társasági adó és a kata emelése.

A Tisza Párt választási programjában az állami szféra több ágazatában is 25 százalékos béremelést ígért:

  • a szociális szektorban általános, 25 százalékos emelést vállalt,
  • míg a gyermekvédelmi dolgozóknál azonnali, ugyancsak 25 százalékos bérfejlesztést helyezett kilátásba, amelyet később inflációkövetővé tett volna.
  • A rendvédelmi dolgozók esetében pontos számokról nem volt szó, azonban az ígéretek között szerepelt egy kiszámítható bérrendszer és életpályamodell bevezetése, továbbá a szolgálatilakás-program elindítása.
  • Ehhez képest az emelések elmaradtak a várttól, és sok esetben a 20 százalékot sem érik el, ez pedig széleskörű felháborodást váltott ki.


A Világgazdaság felidézi: szintén nemtetszésüknek adtak hangot azok az édesanyák, akik elvesztik, illetve nem kapják meg a korábban odaígért szja-mentességüket. Az „igazságosság és a fejlődés” jelzőkkel ismertetett költségvetés ugyanis eltörli az adókedvezmény kiterjesztését, tehát 2027-től a 40 és 50 év közötti kétgyermekesek mégsem részesülhetnek a kedvezményből, sőt, aki jövőre tölti be 40. életévét, az kiesik az anyák szja-mentességéből. Mindez annak ellenére történik, hogy a Tisza Párt hivatalos programja a családtámogatási rendszer megtartását és kibővítését ígérte.


Korábban az is kiderült, hogy Magyar Péter és kabinetje szeptemberben két alkalommal is diplomáciai munkavacsorát szervezett a Gresham-palotában található Four Seasons hotel éttermében, ahol a politikus Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével, majd Antonio Costával, az Európai Tanács fejével töltött időt. A két alkalom megközelítőleg egymillió forintjába került a magyar adófizetőknek.