A magyarországi és a szerbiai választás biztos győztese maga az "uniós elit"

Aleksandar Vučić veszített. Ugyanakkor az még kérdés marad, hogy ezzel Szerbia valóban nyert-e. Az már viszont kijelenthető, hogy az Európai Unió biztosan.

Az uniós politikusok, köztük Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Marta Kos, uniós bővítési biztos és Alain Berset, az Európai Tanács Főtitkára egyből gratulált az Egyetemista Lista győzelméhez, amelyet a 2026. október 25-i szerbiai előrehozott parlamenti választáson értek el. Rögtön jelezték is, hogy készek (mintha ez már nem egy korábban egyeztet dolog lett volna) együttműködni abban, hogy Szerbia a demokrácia és a jogállamiság útjára lépjen. Hogy mit is jelent pontosan ez? Nagyjából olyan lépéseket, amelyeket itthon már megtapasztalhatunk.

Természetesen a magyar kormányfő sem maradhatott ki a sorból, aki az "egyetemisták" választási győzelmével kapcsolatban rögtön fel is tette a kérdést, hogy "ismerős"? Igen, ismerős. Hisz ugyanaz a séma valósult meg, mint Magyarországon. De azért a kormányfő itt sem felejti ám ki magát a történetből, mert szerinte - és ezt örömmel is hallotta -, hogy a Tisza Párt választási győzelme is hihetetlenül nagy erőt adott az "egyetemistáknak". Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kívülről a szerb diákok szekerét is ugyanazok tolták, mint a Tisza Pártét.

Igen, a séma valóban ugyanaz.

• Az Európai Unió politikusainak a többsége pedig igazi örömünnepet csaphat. Mert ne feledjük, hogy most ugyanazok az emberek beszélnek demokráciáról, jogállamiságról,
• akik az európaiak biztonságát veszélyeztetve engedték be a (illegális) migránsokat az Unióba,
• akik nem voltak képesek megfelelően kezelni az ukrán-orosz kérdést (mert az nem a háborúval és nem is a Krímmel vette kezdetét),
• akiknek a keresztényi értékek nem számítanak, viszont egyes kisebbségek sokszínűsége annál inkább,
• akik csak azokat a pártokat tudják elfogadni, amelyek rajonganak az Európai Unióért és az Egyesült Európáért, és amelyek gondolkodása a fősodorhoz igazodik,
• akik a korrupciót megtűrt és a támogatási pénzekből csapolt Zelenszkijt kitüntették. (És a sort még lehetne folytatni).

Egy szóval, azok az emberek ünneplik most a demokrácia győzelmét, akik tették ezt a magyar választások után is. A kiadott házi feladatot egyelőre mindenki elvégezte. Az oroszok pedig mehetnek a levesbe.

A séma ugyanaz.

Az, hogy ez az irány, illetve besorolás jelentősen csökkenti a külpolitika cselekvési terét, ott "nyugaton" senkit sem érdekel. Mert csak egy külpolitikai irányvonal lehet, különösen az oroszok vonatkozásában. A cél pedig ennek az "egységnek" a megteremtése és azoknak a politikai erőknek a támogatása, amelyek csakis ezt képviselik. Ez viszont azt jelenti, hogy a szuverenitás valójában korlátozható, csak nem mindegy melyik irányba.

A magyar külpolitikával (csak a rend kedvéért nevezzük annak) kapcsolatban ez annyit jelent, hogy legalább Orbán Anitának, aki egyébként Magyarország külügyminisztere (!), nem okoz majd plusz álmatlan éjszakákat az, hogy egyszerre több vasat is tartson a tűzbe, mert hogy neki még az az egy se megy. A miniszter asszony pedig a közösségi oldalán mindenről beszél, csak éppen a szerb választásokhoz nincs egyelőre hozzáfűzni valója. (Ha le is akar mondani, azért legalább a megbízatása alatt tehetne úgy, mintha érdekelné a külpolitika).