Segítség, lecsukták, aki eltartott!

Erre szavaztál kisfiam rovatunk újabb részéhez érkeztünk, melyben ismét az „éhező” művészek sírják vissza a gyűlölt NER-t. Nyaff, mondhatnánk, hiszen pont azt kapták jutalmul, amit mi büntetésül.
Tudják Önök, hogy ki az a Simon Márton? Nem? Nem baj, tegnapig én sem tudtam, pedig elég sokat mozogtam irodalmi körökben. Mint a Wikipédiáról kiderült: Simon a magyar slam poetry kiemelkedő alakja. A slam mint műfaj tulajdonképpen annyit jelent, hogy pocsék verseket rappelnek el egy színpadon, mert normális kiadó egy kötetbe sem tenné be ezeket a szósalátákat.
Poétánk most azért került a hírekbe, mert megnézte a jövő évi költségvetést, megnézte még egyszer és rájött, hogy ezentúl spórolnia kell a szójalattén és a kézműves sörön. Történt ugyanis, hogy Tarr Zoliék elhatározták, hogy a belpesti értelmiség úgyis rájuk szavaz, ha éhenhal, ezért jelentősen megvágták a támogatásaikat. Egészen pontosan az a terv, hogy jövőre 30 milliót fordítanak irodalmi támogatásokra.
Simon ezt látva írt is egy Facebook-posztot, amiben kifejtette, hogy Tarr igazából egy Hankó 2.0, meg hogy ők, mármint az írók tizenhat évig ki voltak éheztetve. Namost, a valóságban ez úgy nézett ki, hogy annyi irodalmi pályázat és ösztöndíj volt, mint Bütyök gatyáján a fekália, csak ugye ezeket szakmai kuratóriumok bírálták el, és kellett némi tehetség ahhoz, hogy valaki megkapja őket.
Simonból ez láthatólag hiányzott, ezért abban bízott, hogy ha hangosan tiszás lesz, és végre leváltják a kormányt, akkor majd ő kapja meg a pénzt, nem azok a szemétládák, akiket olvasnak is. Csak szembe jött a valóság, és kiderült, hogy Tarr úgy vágja el a gordiuszi csomót – tudniillik, hogy hogyan szűrjék ki a jobboldaliakat a kifizetésekből – hogy olyan alacsony összeget állapított meg az irodalmi költségekre, hogy ezentúl szinte senki nem kap belőle.
Harmincmillió ugyanis nem nagy összeg, ha 20-25 szerző között kell leosztani, és ennél jóval több között kellene. A pinceszínházak kárvallottjaihoz hasonlóan tehát a sosem olvasott írók is felháborodtak. De Simon legalább azt leírta, hogy ő tényleg erre szavazott...





