Mellékes

mellekes.jpg

Megígértem, hogy keddenként egy szót sem vesztegetek tudjukkire, mert a nemzet jövője, a polgári oldal túlélése, megújulása sokkal fontosabb. Ezért most egy kórképpel fogok foglalkozni. Egy tünettel. Ami mégis egyeseknek természetes volt, természetes lehetett az elmúlt 16 év alatt. Sőt. A tatárjárás alatt, ma már így mondanánk.


Szóval, egyszer volt, hol nem volt, történt egyszer az elmúlt tizenhat év alatt, hogy lett egymilliárd forint. Egymilliárd forint, készpénz. Voltak azok a forintok, amelyek bankszámlákra érkeztek, mozgolódtak, cserélődtek, de ez az egymilliárd, ez készpénzben lett. Az évek során úgymond összejött. Nem is feltétlen egyvalakinek, és nem is biztos, hogy csak egymilliárd, de legalábbis egyvalakiéknek szinte biztos, hogy annyi. 


Hogy honnan? Hát, például a mosás előtt kiforgatott nadrágzsebek aprójából. Meg, ami tévézéskor az ülőgarnitúra párnái közé beszóródik. Vendégek is otthagynak így pár érmét. Meg ott van, amit anya lecsippent a konyhapénzből a nehezebb időkre, és belerakja a kekszesdobozba. A strandon meg csomószor széthagyják a gyerekek a fagyipénzt, és a piacon a zöldséges is mindig lelkiismeretesen visszaad. Még öt forintot is. Nemhogy a zacskót adná ingyen, de, mindegy… Ja, meg van a családi mellékes. A pénz, ami nem bankszámlán érkezik, hanem csak úgy jön. Készpénzben. Na, az a mellékes.


  • Az ilyesmi, mint a mellékes, egyes családoknál mindig is volt, megszokott, bevett dolog. Évtizedek óta. A mellékes csak jön, és csak az a baj van vele, hogy az mindig készpénz. Azt valamiért nem lehet bankba tenni. Mert akkor elvesztené a mellékes jellegét. Így alakult az elmúlt tizenhat évben. És emiatt viszonylag nehéz is elkölteni. Kis dolgokra persze egyszerű lenne a mellékest elkölteni. Például húsz deka párizsira két kiflivel, egy tubus majonézre, meg két sörre és egy kevert rakétára. Csak az olyan pénz, amiből egy nejlonzacskóban elférő ebéd lesz és némi alkohol, az sosem mellékesen jön, hanem okosba. Onnan lehet tudni, hogy a mellékes az sosem kevés. És, ha sok lesz belőle, akkor már csak a gond van vele. Még más pénzre sem lehet átváltani. Mert akkor is elvesztené a mellékes jellegét. Kellemetlen is az egész hercehurca, ha az ember sokat váltana, máris elkérik az útlevelét, felírják a nevét, meg ilyen számokat, hogy mennyi ezer euró... Nem, az ember külföldre is inkább a bankkártyáját viszi.


Na, szóval, ha olyan idők járnak, a mellékes csak gyűlik és gyűlik, mert mi mást tehetne. És akkor előbb-utóbb kell neki egy hely, ahová befér. Addigra már mindenhonnan mellékes lóg elő. Az zizeg a kispárnában, aztán a nagypárnában, végül már a dunyhában is. Akkor vesz a család egy páncélszekrényt. Oda száműzi a mellékest. De, mi van, ha kinövi a mellékes a páncélszekrényt? Vegyen az ember mégegyet? Hát annak sose lesz lenne vége! Ördögi körforgás! Így aztán, mikor az első páncélszekrény betelik, olyankor ül össze a család a megelégelt mellékes fölött. Kinél mekkora a páncélszekrénye, akkora a gond. Legyen ez most egymilliárd. Hogy tegyük fel, ennyi jövődött össze. 


Aztán végül eldől. Előkerül egy sporttáska. Belepróbálódik a mellékes. Kicsi. Kiürítik a másik sporttáskát, amiben az úszóscuccok vannak. Így már elfér. Kettőbe belefér egymilliárd forint készpénz. Aztán hívnak egy taxit, hogy fölmennének Budára. „- Nem, jónapot kívánok, van saját autónk, csak most az egész család menne fel. Igen, és egy nagyobbacska csomagtartó is kellene, mert vinnénk egymilliárd forintot készpénzben magunkkal. Nem, nem fért bele egy sporttáskába, mi is azt hittük, de nem”. Aztán robog a család Budára, pont szembejön egy eladó ház. És pont egymilliárd forintba kerül. „- Nálunk pont annyi van, jó napot kívánok! Ebben a két sporttáskában, igen. Tessék megszámolni! Mi is azt hittük, de kettőbe fér el, mondtuk is a taxis úrnak idefelé, ő is azt hitte, hogy egybe. De, nem. Aláírni hol kell? Jaj, ne tessék félni, nem maffiapénz! Ez mellékes! Igen. Tetszik tudni, hogy van. Összejött. Lassanként gyűlt, persze, aztán egyszercsak lett. Nem, nem a táskába gyűjtöttük. Az kellene is vissza, abban az úszóscuccok szoktak lenni, abban a kékben. Tessék berakni a bankba, akkor vételár lesz, nem mellékes. Mi is hogy megjártuk ezzel az elmúlt tizenhat évben…”