A francia kormánylap tudja, hogy mik a prioritásai

portrait-georgesco-enfantsplaces.jpg

Diáktüntetések? Lángoló nagyvárosok? Mégis ki a fenét érdekelnek az ilyen apróságok! – gondolta a Le Monde főszerkesztője és kiküldött egy tudósítót Kisvárdára, hogy igazán fontos dolgokról tudja tájékoztatni a franciákat.


Történt, hogy a franciák be akarták mutatni, hogy nem csak náluk vannak utcai balhék, ezért a Macron kiszolgálójaként funkcionáló Le Monde kiküldött egy tudósítót Varsóba, hogy bemutassa a helyi tüntetéseket. Szerencsétlen gall újságíró azonban Lengyelországba érkezve azzal szembesült, hogy ott sem a fasizmus ellen vonultak utcára a felvilágosult kék hajú mozgalmárok, hanem éppen a Brüsszelt kiszolgáló Tusk alkotmányos puccsa verte ki a biztosítékot.


Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan írjanak cikket arról, hogy Európában működik a demokrácia és az emberek aktívan harcolnak a diktatúrák ellen? Ilyenkor kerül képbe a legvidámabb barakk és végre hasznát vehetik a nyakunkra ültetett „jogállamnak”.


Egyből át is küldték a jobb napokat látott firkászt Kisvárdára, hogy az igazán fontos ügyekről adjon hírt. Florent Georgesco (nem román ez?) terepszemlét tartott a kisvárosban és beszámolt arról, hogy mióta Seszták Miklóst letartóztatták, azóta Kisvárdán mindenki boldog.


Bár a cikkből az is kiderült, hogy a településen az ég világon senki nem tudott arról, hogy Soltész (öngól szerzett a Bozsikban tegnap nevelőklubjának, a nagy Kispestnek a Kisvárda színeiben, a cikk szerzője Sesztákot akart írni – a lapszerk.) mit csinált, egyáltalán csinált-e valamit, de a zseniális francia zsurnaliszta ezt is megfejtette: az orbáni propaganda fedte el előttük a bűnöket.


Igen, erről a franciáknak tudnia kell! Bevallom, ha a Le monde előfizetőjeként egy elszászi kis faluban élnék és a legközelebbi várost éppen Ahmedék gyújtogatnák engem is az érdekelne leginkább, hogy vannak a kisvárdaiak. Ez kérem szépen alapinformáció ésw legalább az egész ország megtudhatja, hogy igaz, hogy náluk éppen lángol minden nagyobb település, igaz, hogy olyan válságban vannak, amilyet még nem láttak, de ugye mennyivel jobb ez, mintha egy Orbánhoz hasonló politikus vezetné őket? A kisvárdaiak is megmondták...


(Képünkön a prioritásait ismerő Florent Georgesco)