Romsics Ignác szerint Kádár nemzetegyesítő volt, Orbán meg rossz!

Kádár János nagy “nemzetegyesítő” volt Orbánhoz képest, a Tiszának köztársasági elnöknek is megfelelő, egyébként kommunista történész szerint! Volt egy örvendetes időszak, nem hosszú, amikor nálunk szinte minden kommunista csak volt kommunista. Kommunistának most sem nagyon mondják magukat, de a megnyilvánulásaik, “gondolataik” kis stiláris kozmetikázással simán beférnének a Pártélet című periodika 1973-as, az április negyedikei “felszabadulást” ünneplő számába. 

Nemrég Baka Andrásról derült ki, hogy milyen nehéz megkülönböztetni egy kommunistától, most pedig Romsics Ignácz történész volt szíves a saját szájával a tudomásunkra hozni, hogy habár nem vállalta el a köztársasági elnökséget, kommunistaként egyébként teljesen megfelelő lett volna erre a pozícióra. 

A következő mondata tökéletesen jellemzi azt a pofátlan gátlástalanságot, amellyel megengedi magának, hogy a tömeggyilkos Kádárt Orbán Viktor fölé emelje, mint olyan személyt, aki integrálta  a magyar társadalmat. 

„Kádár, és ez államférfiúi tulajdonság, integrálta a magyar társadalmat. Szemben Orbánnal, aki a rendszerét a társadalmon belüli ellentétek mélyítésével, csoportok szembeállításával, egyesek kritikátlan preferálásával, mások kíméletlen háttérbe szorításával építette ki. Többséget akart és nem egységet.”

Abban magam is egyetértek hogy a Kádár János árnyaltabban kezelendő figura, mint Szálasi vagy Rákosi, hiszen ő nem volt pszichopata tömeggyilkos. De ezzel vége is az árnyalásnak, minimum több ezer haláláért felelős, főállású hazaáruló és csak azért nem nyilas is, mert kommunista. Kádár “társadalmi integrációja” olyan terroron nyugodott, minimum a téeszesítés befejezéséig, nagyjából a hatvanas évek második feléig, amely többszázezres, ha nem többmilliós méretekben vezetett emberi tragédiákhoz és örökre tönkretette a magyar falut. 

Szeretném leszögezni, hogy nyilashoz, kommunistához, terroristához nem kell udvariasnak lenni. Romsics Ignác pedig meg sem próbál nem kommunistának látszani. Az interjúban megfutja a kötelező köröket, hogy ő persze tulajdonképpen nem kommunista, majd a szakmai mondataiból is a legprimitívebb kommunista demagógia tükröződik vissza. 

Szerinte a Kádár-rendszer olyan kiválóságoknak is teret adott, mint Kosáry Domokos, Szentágothai János, Páger Antal vagy Antall József. 

„Aki nem piszkálta nagyon a rendszer alapjait, azt hagyta Kádár, vagy inkább Aczél György, szakmai alapon érvényesülni.”

Ez nem csak ordas baromság, hanem történészi értelemben olyan primitivizmus, amelynek alapján jobb helyeken az illető óvoda végén abszolvált iskolaérettségi vizsgálatát is megkérdőjelezik. Romsics nyilván Orbánt Viktort is a fogalmak és a tények ilyen szintű disztingválása alapján szidja, de erre nyilván joga van, hiszen az ugyanis politikai vélemény. Romsics, mint minden gyárilag egyenirányított kommunista, teljesen meg van győződve róla, hogy az ő fejében az abszolút igazság lakozik. Ezért nem csak más véleményt nem tűr meg, hanem más tapasztalatot, megélést sem, sőt, igazi komcsiként olyan “hivatalos” véleményt akar, amely nem tűr meg az övén kívül senki mást, mint ahogy ezt Schmidt Mária is megállapítja. 

Az “értelmiségiség” hiányát egyébként szinte minden diplomás kommunista esetében az igazi cselekvők iránti eszelős lenézés és gyűlölet mutatja meg leginkább. Úgy tűnik szerinte a forradalmat a kommunista, de legalábbis haladó “értelmiségiek” csinálták a cikkeikkel és a belterjes vitáikkal, és nem azok, akik a haragjára ébredő tömeg részeként kimentek az utcára és valódi veszélyt vállalva megdöntötték a rendszert. Romsics az interjú alapján látványosan keveri össze a múlt ideológiavezérelt értelmiségiek által művelt interpretálását a valódi eseményekkel és cselekedetekkel. 

Schmidt Mária ezt írja a reagáló Facebook posztjában:

“Azok a történésztársaim akik, mint ő is, még 1975-ben kaptak egy ortodoxia gyűjteményt az akkori egyetemi elittől, amit elneveztek tudománynak, mind a mai napig kiátkozással büntetik mindazokat, akik ettől bármiben is eltérnek, de ebben az igyekezetükben bukásra vannak ítélve.”

Romsics maga mondja, hogy az kibontakozó karrierje mellett számára nem volt különösebb jelentősége a kommunizmusban ’56-nak. Így nyilván a leverése és az utána következő terror sem traumatizálta különösebben, és, hogy, hogy nem, tök jól elvolt a kádári világban tudományos munkatársként aztán meg igazgatóhelyettesként. Ellenben Orbán 16 éve nyilván tönkretette az életét. Megértem, hogy nosztalgiával gondol a fiatalságára és a kádári posványra, amelyben olyan jól eldagonyázott. De ennyi önreflexióval miként lehet valaki tudós?